2012. november 5., hétfő

Márton napi libaságok


November 11. Márton nap. "Ki Márton napján ludat nem eszik, az egész évben éhezik" - tartja a mondás, ideje beszerezni a libát és az újbort. De honnan is ered ez a hagyomány?

Márton egy római elöljáró fiaként született 316-ban. Tizenöt évesen katona lett. A római császár katonájaként egy hideg téli estén megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve, már nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák születtek, misszionáriusként sok jót cselekedett, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termést, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.
 A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Akkoriban ez inkább azzal volt kapcsolatba hozható, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat.
Nálunk a héten libamáj terrine készült, diós kenyeret sütöttem mellé. A hétvégére tervezek egy csicsóka krémlevest libamellsonkával és tervbe van véve a konfitált libacomb elkészítése is. De hogy addig se maradjatok recept nélkül szemezgettem másoktól is libás recepteket, íme egy gyűjtemény ötletadónak, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Libamáj fűszeres birskörtével (Segal Viktor) 

Fóliában sült pecsenye libamáj almával (coffeinmentes)

Libamáj terrine (Chili & Vanília)

Libamáj mousse portóis körtés zselével (Ízbolygó) 

Szavasgombás libamáj terrine (coffeinmentes) 
 
Libamájterrine, aszalt barack, szamorodni és pisztácia (Ízbolygó)

Sült libamájkrém pisztáciás karamellel (Stahl) 

Libamáj sült mangóval és fekete szőlővel (flatcat) 


Liba rilette tökmagos kenyérrel (a'la carte)

Liba rilette (Ízbolygó)


Libacomb birsalmás lilakáposztával ( Ízbolygó)

Sült libacomb aszalt szilvás birsalmás párolt lila káposztával (flatcat)


Sült libamell gránátalmás pirított kelkáposztás lencsesalátával (flatcat) 

Krémes bableves fokhagymával és füstölt libamellel (Stahl) 

Libaleves rókagombával és zöldség szalagokkal (flatcat)


A sor lezárásaként pedig egy desszert, stílusosan lúdlábtorta pohárban (Stahl)


Ha nem volna kedvem libát sütni, akkor a Borkonyhában ünnepelném a Márton napot. Tavaly is nagyon jó felhozatal volt libás ételekből. Konfitált libacomb, rózsaszínre sült libamell, libamáj terrine körtével. Kíváncsi leszek idén mivel készülnek.  Például egy ilyen zseniálisan összeállított libamáj tortával?



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése