2012. október 24., szerda

Bazsalikom pesto

A 24 óra utolsó perceiben járunk a zöldfűszerek tartósítását illetően. Általában nyár közepén szoktam eltenni az akkor még zsenge levelekből, petrezselyem, zeller, kakukkfű, tárkony, bazsalikom már a fagyasztóban.
Az idén először nem kertészetben vettem meg a bazsalikom palántákat, hanem magról vetettem. Szuper helyet sikerült neki találni, mert hatalmas bokrokká fejlődtek. Reggel és délután kaptak a melengető napsugarakból, a déli tűző naptól megvédte a bokor, ami mellé a hatalmas dézsát állítottam. Ilyen gyönyörű egyik évben sem volt, egész nyáron ellátott minket aromás leveleivel. Még mindig rengeteg levél van rajta, annak ellenére, hogy már felvirágzott, mert sok friss hajtással is megörvendeztetett. Ezeket szerettem volna az első fagyok előtt  megmenteni. A pesto-ra esett a választás. Hűtőben eláll néhány hónapig, ha sterilizált üvegbe töltjük és gondoskodunk róla, hogy olaj legyen mindig a tetején, ami megvédi az oxidációtól. A medvehagyma pesto-t pici üvegekben a fagyasztóba tettem és remekül működött az a tartósítás is.



Hozzávalók: 
5 dkg bazsalikomlevél (egy nagy maroknyi, úgy 50-60 levél), 1 dl extra szűz olívaolaj, 6 evőkanál parmezán, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál fenyőmag, csipet durva tengeri só

Elkészítés:
Mossuk meg a bazsalikom leveleket, majd szárítsuk meg. A fenyőmagot egy serpenyőben pirítsuk meg, a parmezánt reszeljük le.
Közben kezdjük el törni a fokhagymát a mozsárban, ha már krémes adjunk hozzá kevés sót. Adjuk hozzá a bazsalikomleveleket, és gyors, körkörös mozdulattal kezdjük összetörni a leveleket.
Ekkor jöhet hozzá a fenyőmag, ezt is törjük össze, a lereszelt parmezán, majd kis adagonként egy lágy ízű olívaolaj. Természetesen mindezt turmix-szal is készíthetjük. 
Ha elkészültünk, egy éjszakát hagyom a hűtőben állni, másnap alaposan átkeverem, majd sterilizált üvegekbe töltöm (ügyelve arra hogy légbuborék ne maradjon). Végül jól meglocsoltam olívaolajjal, gyakorlatilag ezzel zárom légmentesre.

4 megjegyzés:

  1. Oh,hát erre irigykedem,mert én hiába próbálok éve óta bazsalikomot termeszteni a lakásban, mindig kipusztul szegény :S Pedig a csillagánizsban is láttam, hogy mindenféle fűszer nő ládában, nemtom nálam mi lehet a gond :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kertben én is évekig kísérleteztem, mire sikerült. A konyhaablakban csak egyetlen példány maradt meg, egy lila bazsalikom, amit Anyukám nevelt magról.
      A Csillagánizsban állítólag naponta öntözik és a folyamatos nyírás a titka a fűszernövényeik szépségének.

      Törlés
  2. Nálam is van még egy gyönyörű bokor bazsalikom, amit meg kell mentenem, és én is pont pesto készítésre készültem. :-)

    VálaszTörlés