2012. június 5., kedd

Hófehér fagylalt a bodzavirág illatával (VKF! 49)

Noémi, a MandulaSarok blog szerzője lett a 49. VKF! háziasszonya. Fantasztikus témát választott. Így egyszerűen a "Fehér és ...". Arra kért bennünket, hogy készítsünk olyan ételeket, lehet akár édes, akár sós, (bár utóbbinak jobban örülne), melyekben a fehér dominál (lehet ez a fehér bármilyen árnyalata, mint a vaj, tojáshéj, elefántcsont, alabástrom, stb.), de rajta kívül egyetlen egy szín lehet még jelen. Legyen az vörös, fekete, zöld, sárga, lila...teljesen mindegy, de a fehér domináljon! Persze ez nem azt jelenti, hogy pusztán két elemből kell állni az ételnek, de nem ám! Kísérletezzünk bátran! -szólt a felkérés. "Higgyétek el, nagyon sok lehetőség rejlik a fehér hozzávalókban!"- mondta Noémi. 
Elsőként egy hófehér desszertet készítettem. Mi mást így nyár elején. Kiindulási alap egy gorgonzola fagyi recept volt Várvizi Pétertől. Az ott alkalmazott olasz meringue, amitől valami hihetetlenül lágy, habos, krémes állagú fagyit kaptunk. De mivel a bodzaszezon (vagy inkább bodzavirág szezon?) kellős közepén, lassan már a vége felé vagyunk, ezért a bodzavirág  fantasztikus ízét és illatát szerettem volna a hófehér fagyiba csempészni. Sikerült. Ezt már csak azért állítom, mert fagyi ilyen gyorsan még sose fogyott el. A következő adagok már meg is vannak rendelve.
Két nagyon hasonló kép került fel ehhez a bejegyzéshez. Egyenesen a fagyigépből kanalaztam ezt a hófehér csodát. A fotózásra pedig mindössze néhány perc állt rendelkezésemre. A felső és az alsó kép elkészülte között nem telt el 3-4 percnél több. Eddig azt vallottam a húsételeket fotózni a legnehezebb. Szerintem a fagyit sokkal nehezebb. Pontosan azért, mert főleg ha meleg van és az ember lánya a teraszon fotóz, pillanatok alatt elveszíti tökéletes állagát a fagyi. 
A receptnél házi bodzaszörpöt használtam. Ahhoz, hogy a fagyiban érződjön a bodzavirág aromája nagyon intenzív ízű szörpre van szükség. Én hajlamos vagyok annyi virágot beletuszmakolni a szirupba, amennyit csak tudok.



Hozzávalók:
250 g mascarpone
1,5 dl tejszín
2 dl házi bodzaszörp 
50 g tojásfehérje (2 db kicsi)
20+80 g cukor
25 g víz

Elkészítés: 
A mascarponét a tejszínnel és a házi bodzaszörppel összeturmixoljuk, hogy csomómentes legyen. 
A 25 g vízből és a 80 g cukorból 118 fokos cukorszirupot készítünk. Ezt cukorhőmérővel ellenőrizhetjük. (Emlékeim szerint forrástól számítva 5-6 perc, mire eléri ezt a hőfokot.) Közben a tojásfehérjét elkezdjük lassú fokozaton felverni, mikor már kellemesen krémes hozzáadjuk a 20 g cukrot. Nagyobb fokozatra kapcsoljuk az elektromos habverőt és a cukorszirupot vékony sugárban a folyamatosan vert tojásfehérjéhez csorgatjuk. Amikor az összes szirup elvegyült a meringue-ben, akkor még verjük tovább, amíg ki nem hűlt.
Akkor készült el, amikor szilárd, sima fényes masszát kaptunk. Ezt forgassuk bele a a bodzás tejszínes mascarpone-ba, hűtsük ki a hűtőszekrényben, majd fagyigépben fagyasszuk ki.





5 megjegyzés:

  1. Húúú ez eszméletlen lett! Szinte lemászik a képernyőről!!! Az olasz meringue igazi csodákra képes, csináltam már én is parfét vele, legjobb lett, amit valaha csináltam.

    VálaszTörlés
  2. Kriszta, ez a recept is fantasztikus, köszönöm! Teljesen rákattantam a blogodra! ;) Csak így tovább! :):)

    VálaszTörlés
  3. Azt hiszem, az ilyen mondatokért érdemes blogot írni. Köszi Brigi! :)

    VálaszTörlés
  4. Most azonnal nekiállnék, ha nem lennének ma zárva a boltok! Ez valami eszméletlenül jól néz ki és iszonyú finom lehet! Már mentem is a receptet, köszi! :)

    VálaszTörlés