2012. március 20., kedd

Pierre Hermé macaronjai


 Amióta macaron lázban égek, lassan egy éve, azóta szeretném megkóstolni az igazi francia macaronokat. Persze kóstoltam jó néhányat már itthon, eddig egyedül a Zazzi cukrászdáé ízlett. (Tegnap kaptam egy tippet a Gerbaudra is.)
Persze az ember nem jut el olyan könnyen Párizsba, ezért amikor megtudtam, hogy Melinda barátnőm oda utazik, megkértem, hozzon nekem. Ő pedig nagyon komolyan vette a kérésemet, úgyhogy ezek a macaronok egyenesen Párizsból érkeztek, nem is akárhonnan, egyenesen  Pierre Hermé -től.
Amikor ma találkoztunk, erős önmérsékletet kellett tartanom, hogy meg ne kóstoljam azonnal. De jó kislány módjára megvártam, hogy hazaérjek és lefényképezzem őket. (Itt és most azért bevallom  útközben kettőt megkóstoltam.) 



Képek elkészültek, most már lehet kóstolni. Kisfiamnak is felajánlottam, erőteljesen tiltakozott, mondván kóstolt ő már épp eleget, értsem meg, neki nem ízlik. Jelentem, ez ízlett neki. Hiába, van ízlése, az én fiam.
Még egyszer ezer köszönet az ajándékért. Igyekszem meghálálni.




2 megjegyzés:

  1. Szépségesek! És milyen ízek lapulnak a dobozban? ;)

    VálaszTörlés
  2. Tételes listát nem kaptam hozzá, a színek, ízek és a dobozhoz mellékelt katalógus alapján azonosítottam be őket. Volt csokis, csoki-karamell, passion fruit, narancs-karott, csokoládé-kávé, créme brulée, rózsa-málna, olíva-mandarin,narancs-campari, lime-málna....összesen 15 féle
    Meg kell mondjam nagyon finomak voltak. Még a férjem is rájárt, aki eddig nem szerette a macaront.

    VálaszTörlés