2012. február 28., kedd

GoodFood magazin

Kíváncsian várom az új magyar nyelvű magazint, mely holnaptól kapható az újságárusoknál. A magazint, amely nem akar mást, mint megmutatni, hogy egy jó ételt mindenkit összehoz, és hogy jót enni bármikor lehet. Otthon is. Sőt, otthon igazán! A lap 108 oldalon mutatja be azt, ahogy a világ főz. A hazai gasztrovilág kiemelkedő egyéniségeiről szóló cikkek mellett rendszeresen megjelennek a világ leghíresebb sztárséfjeinek zseniális receptjei, ötletei. Az első lapszámban Gordon Ramsay-é.



Gillian Carter a BBC GoodFood főszerkesztője ezt írja üzenetében:
Köszöntöm önöket a londoni GoodFood csapat nevében. Izgalmas dolog egy újabb GoodFood magazin születése és remélem, hogy minden egyes szám arra készteti majd önöket, hogy valami finom újdonságot készítsenek a családjuknak, barátaiknak. Angliában már több mint 20 éve osztjuk meg receptjeinket az olvasókkal és örömmel tölt el, hogy ezentúl magyar közönségünk is lesz. Receptjeinket alaposan teszteljük a szerkesztőség saját konyhájában, ezért biztosíthatom önöket, hogy minden egyes ételt otthon is el tudnak készíteni! Szeretnénk átadni mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az évek során felhalmoztunk. A családi vacsoráktól kezdve, a süteményeken át, egészen az ünnepi lakomákig receptek garmadája várja az otthoni szakácsokat. Remélem, hogy mostantól egyre többször és egyre nagyobb örömmel veszik majd elő a magazint, hogy ebből állítsák össze az otthoni menüt.
Jó főzőcskézést kívánok!

A magazin megjelenésekor, február 29-én különleges ételfotó kiállítás nyílik a CULTiRiS Galériában (Örkény István Könyvesbolt 1137 Budapest, Szent István körút 26.). A magyar és külföldi fotográfusok alkotásai azt igazolják vissza, miszerint a jó életérzéshez, az ízek élvezetéhez igen is szükség van arra, hogy az ételek ne csupán finomak, de esztétikusak, és szemet gyönyörködtetők is legyenek.


Forrás és további ajánló: http://www.netbaby.hu/Article.aspx?ID=3181

6 megjegyzés:

  1. Huh én nagyin varom :-) pont pár napja érdeklődtem a külföldi elofizeteserol, de ha bejön a magyar,akkor nem biztos, hogy bonyolitom a dolgot ;-) kíváncsi leszek azok véleményére, akik azt járatják. Neked vannak egyebkent külföldi lapszamok?

    VálaszTörlés
  2. Van néhány lapszámom, néha megveszem, de előfizetni nem fizettem rá. Ez a magyar 70%-ban emel át az eredetiből, 30% saját gyártás. Azért majd írok én is véleményt.

    VálaszTörlés
  3. Kell! Holnap megyek az újságoshoz.

    VálaszTörlés
  4. Én évek óta járatom az angol példányt és az Olive magazint is. Nagyon igényes, bár néha végletes. Nem is tudtam, hogy megjelenik magyarul, bearanyozta ez a hír az estémet:-)!

    VálaszTörlés
  5. Bello :)))
    Anna, örülök!
    Amint a kezembe lesz írok róla, hogy milyennek találom, de Ti is jöhettek véleménnyel nyugodtan.

    VálaszTörlés
  6. Tegnap délután vettem először a kezembe, azóta nézegetem, olvasgatom és aludtam rá egyet, hogy letisztuljanak a dolgok, mielőtt véleményt írok. Először is szeretném leszögezni, hogy ez a szubjektív véleményem. Nem volt célom reklámozni az újságot, csak szerettem volna, ha tudtok róla. Igaz, hogy másnapra már minden ezzel a hírrel volt tele. Az első benyomásaim nagyon vegyesek voltak. Az eredeti angol verzióhoz hasonlítottam, ami hiba volt. Sem terjedelemben, sem árban, sem tartalomban nem ugyanaz, de hát a piac is más, a bevezetésnél gondolom ezt is figyelembe vették. Aztán elővettem az itthon kapható gasztro magazinokat, amiket ismerek (Szuflé, Magyar konyha, Stahl magazin, Nők Lapja Konyha) és azokkal vetettem össze, színvonal, ár-érték arány, receptek megvalósíthatósága szempontjából. Így pedig már abszolút az élvonalba tartozik a magyar GoodFood magazin.
    Dicséretes a kezdeményezés, hogy az otthoni változatos főzést népszerűsíti. A magyar rész képi anyaga kicsit alatta van az angolnak, de még így is nagyon színvonalas. Van persze néhány nyüszögésem, de hát ez az én vesszőparipám: mirelit leveles tészta, rántás a parajfőzeléken, knorr készétel reklám, tarhonyából a tabuleh. De van benne egy csomó klassz recept, használnak alaplevet (jó ez az én másik vesszőparipám).
    Az átvett anyagot nem a friss megjelenésből emelik át, valószínűleg archívumból, mert belenéztem a februári és a márciusi GoodFood-ba és nem találtam azonos recepteket a abban és az itthoni számban.
    Szóval összességében jó és színvonalas a lap, szerintem az első bevezető áron mindenképpen megéri megvenni, tesztelni, hogy ki-ki el tudja dönteni, melyik lapra teszi le a voksát. Nagyon jó a kezdeményezés, örüljünk, hogy szélesedik a kínálat a gasztro magazinok között is magyar nyelven. Azért is mert az angol verzió nem mindenki számára elérhető.

    VálaszTörlés